Csulok*

Sikeres ember vagyok, ma reggel f8-kor mar dolgoztam, este 9kor meg dolgoztam es a ketto kozott 1x ebedeltem, 2 irdatlan kavet ittam. Eeeees... Ennyi.
Este mar nagyon fajt az elet, az okos es Vizinczey-ertelemben csinos kolleganommel megallapitottuk a kepernyo elott kuporgas kozben, hogy mindkettonknek faj a hata. Csak o ezt regebb ota csinalja.

Azt gondoltam, hogy akkor en most valami konnyut eszek vacsorara a mehikanoknal, aztan zuzok haza. Am ekkor - lass csodat - mi mosolygott ram a napi menurol? Mint egy kis fenypaszma kodos reggelen, mint viragillat a szurke aszfaltrengetegben hirtelen ott volt elottem kisze-kusza kezirassal:  baranycsulok marinalva, krumplipurevel. Regen erzett boldogsag kezdte el melengetni a szivem alatti szerveimet, egeszen ellagyultam, es csak ugy a rend kedveert vegigfutottam az etlapon, hogy mi mas van meg este. Peregtek a szemem elott a betuk, nem is tudtam mit olvasok, mert mar ott motoszkalt a tudatom melyen a nulla szazalekos cukortartalmu, csodasan rezgo, kicsit faggyas illatu erzekeny csulok. Igen. Igen ezt akarom. AKAROM! Mikor lesz mar keszen? Jaj, csak nehogy elsiessek, ne adj' Uristen, hogy elrontsak, hogy ragos legyen, hogy tul faggyas, oreg berbecs!

Probaltam Zoli irasara koncentralni, de teljesen volagos volt, hogy itt nem lesz webkettozes mindaddig, amig a lirai csulokhus es en egeszen meghitt kapcsolatba lepunk. Tulajdonkeppen ez a kelet-europai sors egyik nagy merfoldkove, a csulok, a cudar vilag kicsiny csodaja, ami kecsegtet, mint egy, mint egy kacer asszonyi pillantas, es nem tudod, mit kapsz ezuttal, csak azt, hogy engedned kell a hivasnak, hogy az allat a meszarszek-oltaron azert adta eletet, a szakacs azert kezelte a pacolas kozben kulonos figyelemmel, szinte szuloi odafordulassal, es aztan azert fozte, sutotte oly igen mesterien, hogy vegul eljuthasson rendelt helyere, a tanyeromba. Igen, en megbecsulom az allatot is, az eleteben-halalban gondjat viselo embereket is, es komly unnepelyesseggel kezdem el az evest. Itt nincs helye habzsolasnak, kapkodasnak, most kizarom a kulvilagot egeszen, a munkahelyi stressz regen feledve, csak en vagyok, a csukok es a kes meg a villa.

Ott van elottem teljes eletnagysagban, sem nem tul kicsi, sem nem tul nagy, gyonyoru, eppen jo surusegu rozmaringos-paradicsomos martasban. O az a finom rezges! O, azok a kenyeskedve alanyujtozo hartyak, amelyek tokkent valaha korbevettek a finom izekben levalo, melyvoros hust. En keszultem erre a talalkozasra, de meg hogy keszultem. Micsoda vetek lenne egyben belakmarozni egy-egy hus-izesulest, amely vajkent valik le a csontrol! Soha! Akkuratusan vagom kette a rostok menten, egy kicsit talan harant, csak ugy a hecc kedveert, nem mintha nem biznek a szakacsban, de latni akarom, ahogy lagyan enged a kesnek, es megerton befogadja, megnyilik elotte. A szosz kivalo, megragadom a pillanatot, hogy a remek hust megfurdessem benne, es a Torok Szultanra* gondolva kajan mosollyal rakotrok egy kis krumplipuret is a villamra. Micsoda, hogy nem illik osszekeverni a koretet a szosszal, es azt csak a porok csinaljak? Ugyan mar, Szultan baratom, meg egy kicsit dolgozz a legios-eleganicadon, mielott Gyuszi Bacsi dionussziadajaba bele probalnal szolni!

Kicsit szomorkas elegedettseggel nezem, ahogy az etek fogy a tanyerrol. Minden jonak vege van egyszer, ilyen a vilag folyasa. De elnyujtom az utolso falatokon valo nyammogast, es kielvezem a baranyhus karakteres izeit az utolso cseppig. A tanyerom pedig, magyar modra, konokul es dacosan - kenyerrel kitorlom...

*Hazafele biciklizve jottem ra, hogy ezt nem is a Torok Szultan mondta, hanem a Nagy Levin...