Van valami sulyos szuksegszeruseg, valami veletlensegen egyertelmuen felulallo, egyertelmu, osztonos dontes abban, hogy milyen konyveket hoztam ki magammal ide. Sok idom nem volt olvasni, de ami idot olvasassal toltottem, az mindig e lelkembe markolt, repitett, ha megterdeltem, hutott, ha heveskedtem, es erot adott gyengesegemben. Ilyen volt Ban Mor Hunyadija, es ilyen most Fekete Istvan Zsellerek cimu konyve. Az utobbi 80 oldal ugy pergett le elottem, mint az ido szeptember ota, nekivagtam, es most egyszerre tul vagyok rajta. Meg nem vagyok a vegenel, de mar nem vagyok messze. Varom az otthoni eso, ho illatot, az ismeros fenyofakat az itteni romantikus, mediterran fenyok helyett, amik batoritottak, de elengednek.
Ok erzik, hogy mit adtak nekem ezalatt a 3 honap alatt, es azt is erzik, hogy mit nem tudnak aludni.
Reg fold ala asott indian torzsfonokok mosolyognak koponya fogaikkal, mulhatatlan lelkukkel.
No comments:
Post a Comment
Note: Only a member of this blog may post a comment.